Johannes Emanuel Zeylmans van Emmichoven 1926. augusztus 5-én született Hágában. Édesapja, a pszichiáter F. W. Zeylmans van Emmichoven a Holland Antroposzófiai Társaság főtitkára és a scheveningeni Rudolf Steiner Klinika megalapítója volt. E. Zeylmans keresztelőjén jelen volt Ita Wegman is, és később, amikor a kis Emanuel a hágai waldorf iskolába került, Ita Wegman ellátogatott az ő osztályába is. Egy ifjúkori barátja mutatta be Wolfgang Frommelnek, akinek nemzetközi köréhez csatlakozva a II. világháború alatt (egy romos bérházban bujkálva) megtapasztalták, hogy milyen mélységes életerő rejlik a költészetben és az irodalomban. E kör tagjaival együtt 1951-ben alapították meg a még ma is létező Castrum Peregrini folyóiratot (Amszterdam). Évekig egy antroposzófiai könyveket is forgalmazó kiadónál dolgozott. 1963-ban magánéleti és egzisztenciális válságba került. Ekkor került kapcsolatba a kultusszal. Jelentkezett a papí szemináriumba, majd az 1922-ben alapított Keresztény Közösség papjává szentelték 1966-ban. 1979-ben, felkérésre, könyvet írt édesapjáról: Willem Zeylmans van Emmichoven – az antroposzófia egyik úttörője címmel. 1980-ban – Ita Wegman születésnapján – támadt az a gondolata, hogy életrajzot ír Ita Wegmanról. Hosszú évek kutatómunkája és számos próbálkozás után állította össze azt a terjedelmes életrajzi dokumentációt (Ki volt Ita Wegman? I., II., III.), amelyek végül 1990 és 1992 között jelentek meg németül (magyar nyelven 2002 és 2003 között).
Munkája során a szerző is komoly belső fejlődési utat járt be, amely nélkül nem születhetett volna meg ez az életrajzi dokumentáció. E belső útról és az életrajz születése közben szerzett tapasztalatairól egy interjúkötetben mesél E. Zeylmans, amely Ita Wegman és az antroposzófia címmel jelent meg 1996-ban németül (magyar nyelven 2017-ben).
Emanuel Zeylmans haláláig, 2008-ig, tovább dolgozott annak a karmikus barátságnak a feltárásán, amely Rudolf Steinert Ita Wegmanhoz fűzte, és amely barátságból számos rajz, „spruch” és levél maradt fenn Ita Wegman ezoterikus hagyatékában.
„Nehéz volt az Ita Wegmanról szóló bizonyos írások hatását kibírni, például a különbséget aközött, ami napvilágra került abból, ahogyan Rudolf Steiner Ita Wegman felé fordult, illetve ami az úgynevezett Emlékirat nyomán kialakult történelmi kép között feszült. […] A kérdés azonban felvetődik: sikerült-e méltó módon bemutatnom Ita Wegmant dokumentációm három kötetével? Mert hiszen erről van szó! A válasznak pedig így kell hangoznia: nem! De a rejtély részletei legalább mégis láthatóvá lettek.”
